…feltűnt, milyen hamar végére ér a szókészletének az ember, ha az örömről kell beszélnie. A kifejezések cserbenhagyják. Üresen és mesterkélten cseng a szó. Legföljebb a zenében viseljük el valamivel hosszasabban a magas fokú öröm kifejezését. De még ott is csak úgy következhet, mint nehéz és fáradságos küzdelem gyors megkoronázása, hirtelen befejezése. Viszont milyen beszédes az ember a szenvedés, fájdalom és boldogtalanság ecsetelésében! Ha ezeket a témákat kihagynánk az irodalomból, alig maradna valami. Mintha a szenvedés szakadékos mélyein egészen másként lennénk otthon, mint az öröm birodalmában. Ebben a megfigyelésben mély igazság rejlik: a szenvedés és szükség közvetlenül az életünkből fakad. Minél magasabb fokon, minél finomabban fejlett egy teremtmény, annál érzékenyebb és érzőbb lesz a szenvedés iránt. Az örömet azonban tanulnia, erényként , „be kell gyakorolnia”.

Az igazi öröm persze mindig csak ajándékképpen jut osztályrészünkül. Forrása Istenben van. Az emberi öröm kegyelmies részesedés Isten örömében, Isten lényegében(…). Az igazi öröm forrásai tehát ott fakadnak, ahol a teremtmény kitartóan Isten felé tekint. Az öröm nem tartozik életünk állományához; mégis csak benne válik tökéletessé életünk.

Boros László: Az emberben felénk hajló Isten, Im Menschen Gott begegnen  [Matthias-Grünewald-Verlag, Mainz,  1969]

---

Frissítve: 2011. november 24.  

Ideiglenes szünet

Kérem, segítse munkámat azzal, hogy kitölti az Akutális rovatban található kérdőívet!